Az Amerikai istenek sztárja, Yetide Badaki, Bilquis megtalálásáról és arról a bizonyos szex jelenetről

Igen, most nézted végig, ahogy egy istennő megesz egy férfit a vaginájával.

Ha most fejezted be az Amerikai istenek első epizódját – különösen, ha sosem olvastad a könyvet – valószínűleg azt kérdezgeted magadtól: Mi az ördögöt néztem én éppen az előbb? A válasz az, hogy tanúja voltál annak, ahogy egy nő (Yetide Badaki) elfogyasztott egy férfit a vaginájával. Továbbá, ő nem is egészen egy nő: ő egy szerelemistennő, akit Bliquisnek hívnak, aki szexuális partnereit fogyasztja el, hogy fenntartsa isteni mivoltát.

Ez a jelenet az egyik legemlékezetesebb a 2001-es Neil Gaiman regényből, és Badaki félt, hogyan „vegye könnyedén”, ezt, ahogy ő mondja, a forgatás alatt. De ami még fontosabb az, hogy a színésznő lement az ikonikus karakter velejéig – egy entitás, aki éhezik a szeretetre és arra kényszerült, hogy idegenekkel háljon, szó szerint könyörögve nekik, hogy „imádják” őt, hogy életben tartsák. Röviden Bilquis sokkal több, mint egy szemléletes szex jelenet, amelyben bemutatták.

A cikk további részében Badaki elárulja, hogyan testesített meg egy karaktert, amiért rajong már 15 éve, hogy pont ezzel a jelenettel kellett készülnie a meghallgatásra és a közös munkáról az Amerikai istenek alkotóival, hogy Bilquist a képernyőre vigye.

Már a kezdetektől nagy Amerikai istenek rajongó.

 „Szerintem mostanra már mindenki tudja, hogy mekkora kocka vagyok. Hatalmas kocka, aki először oda lesz a Star Trekkes Picard kapitányért és Datáért. Több időt töltöttem fantázia világokban, mint a való világban. Hatalmas Neil Gaiman fan voltam az elejétől kezdve, majd amikor eljött 2001, teljesen oda vagyok az Amerikai istenekért, mert ez már csak természetes. Emlékszem, hogy eldobtam az agyam. Még sosem láttam ilyesmit azelőtt. Aztán volt 15 évem, hogy megemésszem. Még bizonyos jeleneteket, amik nekem szóltak és nagy érzelmeket váltottak ki belőlem sem tudtam szavakba önteni és teljesen megemészteni. Egy nagy ugrás előre és van egy meghallgatás. Azt mondom: Várjatok csak egy percet! Az Amerikai istenekből sorozatot csinálnak? Azt akarjátok, hogy bemenjek meghallgatásra, Bilquis szerepére?” És aztán látni Bryan Fullert és Michael Greent? IGEN. Kérem szépen.
Szóval elmentem a meghallgatásra, mint régi motoros, és az a jelenet, ami eredetileg annyira erősen szólt hozzám sok évvel ezelőtt lett az a jelenet, amit a meghallgatáson kértek. Szerencsére volt elég időm kivirágozni és felnőni, ahogyan értem az évek alatt, ami szerintem visszatükröződött a szobában is.”

A meghallgatáson kért jelenet a szex jelenet volt: „Imádj engem!”, de Badaki nem ijedt meg.

Mikor megkaptam a lapokat, egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy kemény meghallgatás lesz, mert minden, ami előtte a fejemben lezajlott az volt, ahogy egy nő szerelmet próbált találni LA-ben ma, ebben a korban. Nem csak szerelmet, hanem még a kapcsolat érzését is. A kérdés a valódi, tapintható kapcsolatokról olyasmi volt, ami már egy ideje átvillant az agyamon. Ezekkel a sorokkal, a mechanizmusán a jelenetnek sosem gondolkodtam el. Csak ez a nagy vágy volt arra bennem, hogy megteremtsem az érzést. És ami még ennél is szívbemarkolóbb volt az az, hogy ez más, hogyha sosem értetted az érzést, hogy milyen volt vagy milyen lehet, de ha megvan ahhoz a teljes tudásod, hogy milyen gyönyörű is lehet, akkor mindenhol érzed a hiányát. Az az ember (Bilquis) nagyon fontossá vált számomra. Semmi másnak nem volt helye a fejemben. Csak leültem a székbe és olvastam.”

De ez nem jelentette azt, hogy nem volt rémült a filmre vétel közben.

David Slade felesége, az előtte lévő vacsorán azt mondta nekem: Nos, ha csinálni akarod, akkor tenned kell érte.
Nagyszerű volt, hogy lehetőségem volt beszélgetni Daviddel a felvétel előtt mert olyan fantasztikus kérdései voltak, mint: Hogyan dolgozol? Nem mindenki csinálja ezt. Azt mondom, hogy a színészkedéssel kapcsolatban szeretek érezni, úgy értem az összes érzékemmel. Ha tudsz adni egy metaforát, ha tudsz adni egy képet, gyorsabban jutok el oda. A kevesebb több ezen a téren. Szóval azon a napon, amikor felvettük a jelenetet, odajött és azt mondta: Szenvedélyes. Többször is fel kellett venni, és igen, rémült voltam, ideges és sebezhetőnek éreztem magam. De amikor minden összeállt, meg kellett ragadnom a pillanatot és csinálni. „Igen, rémült vagyok. Ó, várj, Bilquis is az.” És akkor megvolt.

Badaki Bilquise saját kutatómunkájának eredménye, a megbeszéléseknek az alkotókkal és egy párbeszédnek mostohaanyjával.

Egy része annak, hogy kocka vagyok azt is jelenti, hogy nagy kutató. Ha valaki azt mondja: Hol fogunk ebédelni, akkor nekiállok kutakodni. Művészként – talán amit csináltunk az iskolában és a színházban Chicagóban -, mindig is azt éreztem, hogy azt az információt veszed el, amit adnak neked.
Először is, a forgatókönyv a minden. Megvan ez a csodálatos forrásod Neiltől. Meg van ez a hihetetlen feldolgozás Bryantől és Micheltől. Megvan a kutatásod Sheba királynőjéről. Veszed a forrásanyagot és kívülről belülről kidolgozod és mindent megtanulsz róla. Akkor történik az igazi párbeszéd, amikor átnyújtják neked azt a lenyűgöző tálca aranyat és te hozod az összes munkád és mindent, ami benned van, akkor válik ezzé a gyönyörű történetté. 

„Elmondtam azt a beszélgetést Bryannek, ami köztem és a mostohaanyám között zajlott, hogy egyáltalán elfogadjam-e a szerepet. Telefonon beszéltem vele egy órát a szexualitásról és az intimitásról, mert ő a konzervatív hátterével így állt hozzá: Te mit csinálsz?
Leraktam a kagylót és először is meg voltam lepődve, hogy mennyire nyugodtnak és összeszedettnek éreztem magam és rájöttem, hogy ez volt az első alkalom, amikor ilyesmiről beszéltem vele. Szóval megosztottam ezeket a dolgokat Bryannel és beszéltünk a karakterről. Sosem úgy, hogy „Szerintem ilyennek kellene lenni a karakteremnek.” A beszélgetésünk ötletek és tapasztalatok megosztásáról szólt.

Mivel maga is bevándorló, Badaki gyorsan megtalálta az utat, hogyan azonosuljon Bilquis-szel.

Az a tény, hogy a műsort Amerikai isteneknek nevezik nagyon érdekes, mert igazából nagyon is emberi. Mélyre hatol ezekben a nagy szükségletekben és félelmekben, melyekről úgy hiszem, mindannyiunkban benne van, mivel emberek vagyunk. És sokféleképp tudok azonnal azonosulni a szereppel. Csak három évvel ezelőtt lettem állampolgár. Bevándorlóként, aki olyan helyről jöttem, ahol a többséghez tartoztam és mindenki olyan volt mint én, legalábbis külsőleg, viszonylag jól éreztem magam. Aztán elmész egy új helyre és ez egy új élmény: van már erre egy terminus, amit úgy neveznek „Harmadik Kultúra Gyermeke”, amikor valami történik, mikor egyik helyről elmész gyerekként egy új helyre. Nem érzed azt, hogy feltétlenül része lennél a régi kultúrának és azt sem, hogy az újnak: ez ilyen sajátos dologgá válik. Nagyon magányos érzés tud lenni, különösen akkor, ha nem veszed észre, hogy más hasonlók is vannak. Azt hiszed, te vagy az egyetlen és nem vagy látható. És igen, volt idő, amikor tinédzserként láthatatlannak éreztem magam, amikor ismersz néhány embert, de nem tudod, hogy ők tényleg ismernek téged. Tehát ezt rögtön megértettem Bilquis esetében. Láthattam, min megy keresztül, hogy létezik, de nem látják, hogy nincs is igazán ott. És milyen szörnyű lehet neki, mint istennőnek, akinek ez szó szerinti értelemben vett  elhervadást jelent?

„Ismétlen, hogy sokkal fájdalmasabb megismerkedni a paradicsommal és a félelemmel, hogy sosem jutsz vissza oda. Ez nagyon, nagyon rémisztő. Voltak pillanatok, amikor elég nyersnek érződött ez az egész. Éreztem egy kis félelmet odafelé menet, mert mélyre kellett mennem, kiemelni azokat a testrészeimet és nézni őket, melyeket nem mindig akarunk látni vagy kiemelni. És igen, az Amerikai istenekről beszélünk, a szerelem istennőjéről, de reménykedhetünk abban, hogy valaki azt mondja: Én is. És akkor már nem is érződik annyira a magány.

Forrás: harpersbazaar.com