2018.10.14. 16:42, MrWednesday
Neil Gaiman egy 5 évadig tartó Amerikai istenekkel tervez
Ha Neil Gaiman a saját útját járja, akkor valószínű, hogy az Amerikai istenek legalább 5 évados lesz, feltéve, ha a nézők továbbra is erre kattintanak. Habár a produkció többszörös showrunner váltáson és szereplők kilépésén ment keresztül. az első évad gyönyörűen lett elkészítve és a második évadban is úgy tűnik, folytatódik ez a szintű minőség. De ez érdekes változás, mert ha az Amerikai isteneket az HBO kiadta volna, ők hat évaddal számoltak annak idején. Gaiman később azt mondta, hogy nem tudja, milyen hosszú lesz, de az első évad kb. „az első harmada a könyvnek”.
Ami a széria hosszát illeti, ami most a Starzon áll, Gaiman merészen azt mondta, hogy „A terv szerint 5 évadot fog készülni és most úgy tűnik, minden a tervek szerint halad”.
A legjobb rész az, hogy a széria készítője egy kicsit arról is beszélt, hogy mi is a terv pontosan. Ha elvárások nélkül akarsz belevágni a következő évadba, akkor lehet, hogy ki szeretnéd hagyni ezt a részt:
„A Lakeside-os rész a 3. évadban jött volna, és arra is fogunk menni a 3. évadban. Míg Cairo, Illinois és a House on the Rock a 2. évadban vannak. Már ebben az évadban elakartunk menni Lakeside-hoz, és pontosan ez az, amit tettünk. Tehát ez a mostani terv.”
Már eddig is voltak eltérések és új tartalmak a regényhez képest és több „a dolgok még változhatnak”, ahogy a munkálatok haladnak előre, azonban:
„A mese még nagyobbra nőhet és van több karakter és dolog, amit meg kell csinálni. Vannak olyan dolgok is, amik nem csak a könyvben vannak benne. Van a „Glen uralkodója,’ ’Fekete Kutya’ és mások, amik ezek után jönnek. Illetve van egy teljesen másik regény is, szóval ez még tovább is mehet.”
Lehet most azon morfondíroztok, hogy meddig is mehet tovább a történet? Gaiman csak mosolygott, mikor azt osztotta meg, hogy „imádom az ötletet, hogy Ricky egy 70 éves Árnyékot alakítson.”
Azonban még sok dolgok van, míg ez megtörténhetne, és az író még hozzáteszi, hogy már hallott is lehet akkora, mire eljutnának odáig.
Bárhogyis lesz, mint egy rajogója az első évadnak, remélem, hogy annyira közel tudják hozni a sztorit ahhoz, amit elképzeltek, amennyire csak tudják.
Forrás: http://sciencefiction.com/2018/10/12/american-gods-neil-gaiman-least-five-seasons/